A kisebbség joga - kisebbségi törvénykezés Magyarországon (1988-2006)

A kisebbség joga - kisebbségi törvénykezés Magyarországon (1988-2006)

A kötet szakpolitikai esettanulmányként közel két évtized magyarországi kisebbségpolitikájának az egyik legjelentõsebb szeletét, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló, 1993. évi LXXVII. törvény körüli, szabályozóként értelmezett ágazati döntéshozatali folyamatokat mutatja be és elemzi. Keretein belül a politikatudomány közpolitikai megközelítésének fogalom- és eszközkészletét hasznosítja, további vezérfonalául pedig a demokráciaelméletekkel szorosan összefüggõ hatékony közéleti részvétel koncepciójának vizsgálata szolgál. A politológiai szemléleten kívül, egyes részletek kifejtésénél szükségesnek tart bizonyos politikatörténeti és közigazgatási összefüggésekre való utalást. Fókuszában a hazai és nemzetközi szempontból egyaránt rendkívül fontos, a nemzeti és etnikai kisebbségek egyéni és közösségi jogait, köztük autonómiáját szabályozni, illetve a többség és kisebbség kapcsolatát rendezni hivatott jogszabály helyezkedik el, amellyel kapcsolatban a törvényen túlmutató, illetve alapvetõ – elméleti és gyakorlati, politikai és szakmai – kérdések, problémák és dilemmák vetõdnek fel. Ezek némileg magyarázatul is szolgálnak arra, hogy miért kerül a jogi norma rendre a politikai és tudományos figyelem homlokterébe. Magának a törvénynek a léte, akárcsak a benne foglalt, nemzetközi összehasonlításban is meglehetõsen kiterjedt és progresszív kisebbségvédelmi rendelkezések kétségkívül nagyra értékelendõek, miként az is, hogy a jogalkotók pártpolitikai kötõdéstõl és kormányzati ciklusoktól függetlenül törekednek annak korrekciójára, a felmerülõ kérdések kezelésére, valamint a kialakult hiányosságok orvoslására. A módosítások sorában a legjelentõsebbnek a 2005. évi CXIV. törvény bizonyult, amelyet az eredeti jogszabály mellett a kötet azonos szempontok alapján elemez.


 

Tartalomjegyzék


KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

BEVEZETÉS

  • A téma és a szerkezet
  • A témakörrel foglalkozó szakirodalom, a felhasznált források és módszer


ELMÉLETI ALAPVETÉSEK

  • A kisebbségpolitika szakpolitikai értelmezése
  • A kisebbségpolitika környezete és tartalmi kérdései
  • A kisebbségek részvételének értelmezése
  • a nemzetközi kisebbségvédelemben


A MAGYARORSZÁGI NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK

A MAGYARORSZÁGI KISEBBSÉGPOLITIKA 1945–1990 KÖZÖTT

  • A kisebbségpolitikai periódusok fõbb összefüggései
  • A kisebbségi törvény ügyének napirendre vétele
  • A kisebbségi törvény elõkészítése a Németh-kormány idõszakában (1988–1990)


A KISEBBSÉGI TÖRVÉNY ELÕKÉSZÍTÉSE AZ ANTALL-KORMÁNY IDÕSZAKÁBAN (1990–1993)

  • Az alkotmány kisebbségi jogokra vonatkozó rendelkezései
  • A kisebbségi törvény elõkészítésének fõbb szereplõi
  • A kisebbségi törvény elõkészítésének fõbb kérdései
  • A kisebbségi törvény jellege
  • A kisebbségi törvény személyi hatálya
  • A kisebbségi önkormányzatok formái és keletkezésük szabályai
  • A kisebbségi önkormányzatok feladat- és hatásköre, a kulturális autonómia
  • A kisebbségi szféra anyagi támogatása
  • Az országgyûlési képviselet és a kisebbségi ombudsman intézményei


A KISEBBSÉGI TÖRVÉNY ÁTFOGÓ MÓDOSÍTÁSÁNAK ELÕKÉSZÍTÉSE (1997–2005)

  • A kisebbségi törvény megvalósulásának értékelése
  • A módosítás elõkészítésének fõbb szereplõi
  • A módosítás elõkészítésének fõbb kérdései
  • A személyi hatály és a választójog megállapítása
  • A kisebbségi önkormányzatok formái és keletkezésük szabályai
  • A kisebbségi önkormányzatok feladat- és hatáskörei, a kulturális autonómia megerõsítése
  • A kisebbségi kedvezményes mandátum intézménye


KITEKINTÉS. A KISEBBSÉGI TÖRVÉNY ÜGYE 2006–2011 KÖZÖTT

ÖSSZEGZÉS, JAVASLATOK

FÜGGELÉK

  • A KISEBBSÉGI TÖRVÉNY ÉS MÓDOSÍTÁSÁNAK FÕBB PONTJAI
  • RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE
  • IRODALOMJEGYZÉK