Közös múlt az Ipoly mentén - szlovák-magyar konferencia

Idõpont

: 2010. szeptember 9-10. (csütörtök-péntek)

Helyszín: Füleki Városháza

A Füleki Vármúzeum és a Nógrád Megyei Levéltár a következõ rendezvényével 2010. szeptember 9–10-én Füleken újabb lehetõséget kínál arra, hogy az érdeklõdõ közönség bepillantást nyerhessen a határon átívelõ régiónk múltját és jelenét kutató történészek és társadalomtudósok mûhelyébe. A konferencia az egykori Nógrád vármegye területérõl, valamint a vele keletrõl illetve nyugatról szomszédos Gömör-Kishont és Hont múltjából mutatja fel a magyar–szlovák együttélés évszázados hagyományait, a kapcsolatok néprajzi, demográfiai és fõként történelmi szempontú változásvizsgálatai segítségével. A konferencián a két intézmény beszámol a Ragyolc és Legénd községekben közös szempontok mentén lefolytatott jelenkutatás eredményeirõl, valamint a rendezvény zárásaként pedagógusaink kerekasztal-beszélgetés során vitatják meg egy közös regionális történelemtankönyv kiadásának szükségszerûségét, a szerkesztés esetleges szempontjait.

A konferenciának a Füleki Városháza ún. nagy tanácsterme ad otthont. Szállás- és étkezési igényét a jelentkezési lap kitöltésével, illetõleg e-mailben vagy postai úton történõ megküldésével jelezheti. Postacím: Füleki Vármúzeum, Fõ utca 14., 986 01 Fülek, Szlovákia; e-mail cím: hradnemuzeum@filakovo.sk.

A szállás- és étkezési igényre vonatkozó jelentkezési lap visszaküldésének határideje: 2010. szeptember 3.

A konferencia meghívója és programja a Nógrád Megyei levéltár honlapján.

 

PROGRAM

9. september 2010 (štvrtok) – 2010. szeptember 9. (csütörtök)

Vedúci programovej èasti – Levezetõ elnök: Prof. PhDr. Leon Sokolovský, CSc.

10.00 – 10.40 SLÁVNOSTNÉ OTVORENIE, PRIVÍTANIA
                     ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ, KÖSZÖNTÕK

I. IDENTITA, PRIESTOR, DEMOGRAFIA – ZMENY V DEJINÁCH
I. IDENTITÁS, TÉR, DEMOGRÁFIA – VÁLTOZÁSOK A TÖRTÉNELEMBEN
 

10.40 – 11.10 Prof. PhDr. Leon Sokolovský, CSc. (vedúci katedry, Univerzita Komenského, Bratislava – tanszékvezetõ egyetemi tanár, Komenský Egyetem, Pozsony): Historické aspekty v lokálnom a regionálnom povedomí Gemera-Malohontu a Novohradu - Történelmi aspektusok a lokális és regionális identitásban Gömör és Nógrád példáján

11.10 – 11.40 Prof. Dr. Anna Gyivicsanová (vysokoškolský pedagóg, ELTE, Budapeš» – egyetemi tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest): Typológia slovenských komunít v Novohrade – A Nógrád megyei szlovák közösségek tipológiája

11.40 – 12.10 Dobos Balázs, PhD (historik, vedecký tajomník, Ústav pre výskum etnických a národných menšín Maïarskej akadémie vied, Budapeš» – történész, tudományos titkár, MTA Kisebbségkutató Intézet): Voµby do menšinových samospráv v ¾upe Nógrád – prípady a ponauèenia - Kisebbségi önkormányzati választások Nógrád megyében – esetek és tanulságok

12.10 – 12.40 Gyurgyík László, PhD (historik – demograf, Pedagogická fakulta Univerzity Jána Selyeho, Komárno – történész-demográfus, Selye János Egyetem Tanárképzõ Kara, Komárom): Demografické procesy na strednom Slovensku od 90-tych rokov 20. storoèia po súèasnos» s dôrazom na územie historických ¾úp Hont, Novohrad a Gemer – Demográfiai folyamatok Közép-Szlovákiában az 1990-es évektõl napjainkig különös tekintettel a történelmi Hont, Nógrád, Gömör vármegyék területére

12.40 – 14.00 Obedòajšia prestávka – Ebédszünet

II. HUSLE A KLADIVO – TRADIÈNÉ ZAMESTNANIA RÓMOV V NOVOHRADE
II. HEGEDÛ ÉS KALAPÁCS – A CIGÁNYSÁG TRADICIONÁLIS FOGLALKOZÁSAI NÓGRÁDBAN
 

14.00 – 14.30 Mária Adamová (riaditeµka archívu na dôchodku, Luèenec – nyugalmazott levéltár-igazgató, Losonc): Sonda do ¾ivota významných novohradských rómskych hudobníkov 19. storoèia – Mozzanatok a jelentõsebb 19. századi nógrádi cigányzenészek életébõl

14.30 – 15.00 Dr. Szomszéd András (hlavný archivár Novohradského ¾upného archívu na dôchodku, Bátonyterenye – a Nógrád Megyei Levéltár nyugalmazott fõlevéltárosa, Bátonyterenye): Zamestnania novohradských Rómov na základe súpisov z reformnej doby – A nógrádi cigányság foglalkozási viszonyai a reformkori összeírások alapján

15.00 – 15.20    Prestávka – Szünet

III. PARALELNÉ PRÍBEHY – VÝSLEDKY VÝSKUMOV REALIZOVANÝCH V OBCIACH RADZOVCE A LEGÉND
III. PÁRHUZAMOS TÖRTÉNETEK – A RAGYOLC ÉS LEGÉND KÖZSÉGBEN VÉGZETT FALUKUTATÁS EREDMÉNYEI
 

15.20 – 16.00 Tyekvicska Árpád (riaditeµ, Novohradský ¾upný archív, Salgótarján – igazgató, Nógrád Megyei Levéltár, Salgótarján): Tri storoèia obce osídlenej Slovákmi. Náèrt výskumu obce – Egy szlovák telepítésû falu három évszázada. Egy falukutatás vázlata

16.00 – 16.40 RNDr. Puntigán József (lokálny historik, Luèenec – helytörténeti kutató, Losonc) – Agócs Attila (riaditeµ, Hradné múzeum vo Fiµakove – igazgató, Füleki Vármúzeum): Komunita v pohranièí – Z dejín obce Radzovce v 20. storoèí na základe terénneho výskumu – Község a határ mentén - Ragyolc 20. századi történetébõl egy falukutatás tükrében  

17.00 Návšteva fiµakovského hradu – Látogatás a füleki várban
19.00 Recepcia – Fogadás


10. september 2010 (piatok) – 2010. szeptember 10. (péntek)
Vedúci programovej èasti - Levezetõ elnök: Prof. PhDr. Ján Botík, DrSC.

IV. PRÍBEHY Z POIPLIA – OBRÁZKY ZO SLOVENSKO–MAÏARSKEJ SPOLOÈNEJ MINULOSTI
IV. IPOLY MENTI TÖRTÉNETEK – KÉPEK A SZLOVÁK–MAGYAR KÖZÖS MÚLTBÓL
 

9.00 – 9.30 Prof. PhDr. Ján Botík, DrSC. (vysokoškolský pedagóg, Katedra etnológie a etnomuzikológie Univerzity Konštantína Filozofa v Nitre – egyetemi tanár, Konstantin Filozófus Egyetem Néprajzi és Etnomuzikológiai Tanszéke, Nyitra): Maïarsko-slovenská kontaktová zóna v oblasti Hontu a Novohradu v jej historickej a kultúrnej retrospektíve – Történelmi és kulturális visszatekintés a Nógrád és Hont területén húzódó magyar–szlovák kontaktuszóna alakulására

9.30 – 10.00 Gere József (lokálny historik, Balašské Ïarmoty – helytörténeti kutató, Balassagyarmat): „Vojak okrídleného kolesa...” Stretnutia rušòovodièa s Históriou – „A szárnyaskerék katonája...”Egy mozdonyvezetõ találkozásai a Történelemmel

10.00 – 10.30 Mgr. Angelika Donèová (archivár, Štátny archív v Banskej Bystrici, poboèka Luèenec – levéltáros, Besztercebányai Állami Levéltár Losonci Fióklevéltára): Politizujúci luèenecký advokát v èasoch Uhorska, ¥udovít Bazovský – Egy politizáló losonci ügyvéd az Osztrák–Magyar Monarchia idejében, Bazovský Lajos.

10.30 – 11.00 Sebestyén Kálmán (hlavný archivár, Novohradský ¾upný archív, Salgótarján – fõlevéltáros, Nógrád Megyei Levéltár, Salgótarján): Slovensko–maïarská výmena obyvateµstva v Salgótarjánskom okrese po II. svetovej vojne – A II. világháborút követõ szlovák–magyar lakosságcsere a Salgótarjáni járásban

11.00 – 11.15 Prestávka – Szünet

V. LOKÁLNA HISTÓRIA A VZDELÁVANIE – VYU®ÍVANIE POZNATKOV LOKÁLNEJ HISTÓRIE VO VZDELÁVANÍ
V. HELYTÖRTÉNET ÉS OKTATÁS – A HELYTÖRTÉNETI ISMERETEK HASZNOSÍTÁSA AZ OKTATÁSBAN
 

11.15 – 11.45 Simon Attila, PhD (vedúci katedry, Pedagogická fakulta Univerzity Jána Selyeho, Komárno – tanszékvezetõ, Selye János Egyetem Tanárképzõ Kara, Komárom): Národné stereotypie v slovenských a maïarských uèebniciach– Nemzeti sztereotípiák a szlovák és a magyar tankönyvekben

11.45 – 13.00 Okrúhly stôl o vyu¾ívaní poznatkov a uèebníc lokálnej histórie vo vzdelávacom systéme v Maïasrsku a na Slovensku

Kerekasztal-beszélgetés a helytörténeti ismeretek és tankönyvek hasznosításáról a magyarországi és szlovákiai oktatásban

Úèastníci rozhovoru – A beszélgetés résztvevõi:

Dr. Ádám Zita (podpredseda, Zväz maïarských pedagógov na Slovensku, Rimavská Sobota – alelnök, Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Rimaszombat) – Miklósi László (predseda, Spolok dejepisárov, Budapeš» – elnök, Történelemtanárok Egylete, Budapest) – PaedDr. Puntigán Tünde (pedagóg, Fiµakovo – pedagógus, Fülek) – Végh József (riaditeµ, Kultúrne stredisko a kni¾nica, Rétság – igazgató, Mûvelõdési Központ és Könyvtár, Rétság)

13.00 Obed – Ebéd