SZOLIDARITÁS ÉS SZERKEZETVÁLTÁS: AZ INFORMÁLIS INTÉZMÉNYEK SZEREPE A ROMA GYEREKEK OKTATÁSÁBAN

 

 

 

 

SZOLIDARITÁS ÉS SZERKEZETVÁLTÁS:

AZ INFORMÁLIS INTÉZMÉNYEK SZEREPE A ROMA GYEREKEK OKTATÁSÁBAN

 

AZ ELŐADÁSOK PREZENTÁCIÓ LETÖLTHETŐEK ALÁBB!

ELŐADÁSOK FELVÉTELEI ELÉRHETŐEK INNEN 

 

 

Időpont: 2015. március 24., kedd

Helyszín: MTA TK Kisebbségkutató Intézet, Jakobinus Terem (1014 Budapest, Országház u. 30.)

A roma gyermekek oktatási helyzetével kapcsolatban számos beható kutatás készült Magyarországon. A témával foglalkozó kutatók, szakértők, pedagógusok, civilek, egyházak és szakpolitikusok különféle formális és informális hálózatai jelentek meg az utóbbi években, amelyeknek az a célja, hogy előmozdítsa a roma származású tanulók iskolai sikerességét. E szerveződések között kiemelt helyen említhetjük a roma szakkollégiumokat és a tanodákat is. A romakutatások nemzetközi szakértőit tömörítő hálózat - European Academic Network on Romani Studies – által támogatott műhelybeszélgetéseink célja, hogy fórumot teremtsünk a legutóbbi intézményi átalakulások hatásainak megvitatására, különös tekintettel az informális oktatási intézményekre, többek között a tanodák szerepére.

A műhely célja, hogy megvitassa az informális oktatási intézmények lehetőségeit és korlátait. Mennyiben tudják e kezdeményezések korrigálni az oktatási rendszer hiányosságait? Milyen mértékben képesek ezek az intézmények a kompetenciákat, készségeket átadni, illetve a helyi és nemzeti szintű szolidaritást megerősíteni? Mi a hatása az intézményi fenntartó szintjén lezajlott változásoknak, egyszersmind ezáltal méltányosabbá válhat-e lokális és országos szinten az oktatás?

Megtisztelő jelenlétére feltétlenül számítunk!

Kérjük, részvételi szándékát a kisebbsegkutato@tk.mta.hu e-mail címen

2015. március 20-ig jelezze!

Program 

9.30-10.00: Megnyitó

Papp Z. Attila (igazgató, MTA TK Kisebbségkutató Intézet)

Langerné Victor Katalin (Társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma)  

A kormánynak évente készülő program monitoring jelentések itt: http://romagov.kormany.hu/nemzeti-tarsadalmi-felzarkozasi-strategia

 

A TÁRKI által készített, a társadalmi folyamatok alakulását áttekintő monitoring tanulmány itt:  http://www.tarki.hu/hu/news/2014/kitekint/20141024_ntfs_monitoring.pdf

 

10.00-11.30: Az intézményi változások hatása a roma gyerekek oktatási helyzetére: tendenciák, lehetőségek, korlátok

Aáry-Tamás Lajos (Oktatási jogok biztosa): Oktatás mint közszolgáltatás

Kállai Ernő (MTA TK KI): Roma gyerekek oktatásának társadalmi összefüggései 

Lannert Judit (T-Tudok Zrt.): A magyar közoktatás aktuális kihívásai 

Papp Z. Attila (MTA TK KI): Iskolai eredményesség és a roma tanulói arány összefüggésrendszere az OKM adatok alapján 

moderátor: Rövid Márton (Roma Integráció Évtizede Titkárság Alapítvány)

11.30-12.00: Kávészünet

12.00-13.30: Az intézményi változások hatása a roma gyerekek oktatási helyzetére: gyakorlati perspektívák

Oláh Nikoletta (Roma Oktatási Alap) 

Sörös Iván (Főosztályvezető, Felzárkózási Fejlesztések Főosztálya, EMMI) 

Szilágyi Eszter (Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium)

Takács Gábor (Miskolci Önkormányzat, Polgármesteri Hivatal)

moderátor: Máté Dezső (MTA TK KI)

13.30-14.30: Ebédszünet

14.30-16.00: A tanodák lehetőségei és korlátai a roma tanulók oktatásában

Németh Szilvia (T-Tudok Zrt., Budapest)

Berki Judit (Bátonyterenyei Tanoda)

Bogdán Péter (Budaörsi Tanoda Közhasznú Alapítvány, ELTE PPK)

L. Ritók Nóra (Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Iskola, Berettyóújfalu) 

Havasi Virág (ME BTK SZI, Nem Adom Fel Kázsmárk Egyesület)

moderátor: Fejes József (Motiváció Oktatási Egyesület, SZTE BTK)

16.00: Zárszó