Múltunk című politikatörténeti folyóirat bemutató (2017/1. szám: Napló és Történelem)

Meghívó

A Történelmi Intézet, valamint a Történelem-és Néprajzi Doktori Iskola meghívására 2017. május 2-án, kedden 14 órától a Történelmi Intézet 316-os könyvtárában a Múltunk című politikatörténeti folyóirat képviselői szakmai beszélgetéssel egybekötött folyóirat bemutatót (2017/1. szám: Napló és Történelem) tartanak.

Résztvevők: Dr. Pritz Pál egyetemi magántanár (ELTE, a 2017/1. szám vendégszerkesztője)

                     Dr. Takács Róbert (a Múltunk felelős szerkesztője)

                     Dr. Marchut Réka tudományos munkatárs (MTA Kisebbségkutató Intézet, a 2017/1. szám egyik szerzője)

                     Dr. Püski Levente tanszékvezető egyetemi tanár (DE, a 2017/1. szám egyik szerzője)

Moderátor: Dr. Barta Róbert tanszékvezető egyetemi docens (DE, a Múltunk Tanácsadó

                                                                                                    Testületének tagja)

A bemutatóra és szakmai beszélgetésre tisztelettel hívjuk és várjuk az Intézet oktatóit és hallgatóinkat.

A Történelmi Intézet vezetése