Szakál Imre: Telepesek és telepes falvak a csehszlovák Kárpátalján

Szakál Imre: Telepesek és telepes falvak a csehszlovák Kárpátalján

Szakál Imre: Telepesek és telepes falvak a csehszlovák Kárpátalján.

(REGIO Könyvek. Szerk. Fedinec Csilla.) Budapest, MTA TK Kisebbségkutató Intézet – Kalligram, 2017. 180 oldal

 

A Kárpát-medence keleti csücskébe szorult régió, köznapi nevén Kárpátalja, az 1920–30-as években a Csehszlovák Köztársasághoz tartozott, biztosítva az összeköttetést a Magyarországot körbezáró kisantant államok között. Egy államba került a széteső Osztrák–Magyar Monarchia legerősebb gazdasági potenciállal rendelkező vidéke és az örökös terra incognita, ahonnan folyamatosan biztosítani kellett Prágát, hogy a városi utcákon nem medvék futkosnak, csak nagyon szegények errefelé az emberek. A csehszlovák állam számos modernizációs próbálkozásainak egyike a földreform megvalósítása volt. A felparcellázott korábbi nagybirtokokból részesültek a magyarok is, az emlékezet azonban csak a telepesek és a telepes falvak megjelenését őrizte meg. A határ és ezzel együtt a vasút közelében az idegen környezetbe került cseh legionisták és az új körülményeket és gazdálkodást nehezen megszokó ruszin telepesek újabb legendákkal gazdagították a helyi emlékezetet. Ez a könyv levéltári dokumentumok alapján ered e legendák nyomába.

 

Részlet a kötetből