A kisebbségi önkormányzatiság eredményessége Közép- és Délkelet-Európában

Vezető kutató: Dobos Balázs

Időtartam: 2019-2022

Támogatási forrás: MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, 2019-2022; ÚNKP Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj, 2019-2020

A kutatás céljai, kérdései:

A rendszerváltás utáni Közép- és Délkelet-Európában számos ország hivatkozik a személyi elvű vagy kulturális autonómiára a területén élő kisebbségekkel kapcsolatos politikáiban és jogszabályaiban, amelynek szervezeti formái több országban az előzetesen nyilvántartásba vett választók által, különböző szinteken megválasztott kisebbségi önkormányzatok vagy tanácsok. A magyarországi nemzetiségi önkormányzati rendszer mellett ilyen szisztéma működik szintén az 1990-es évek közepe óta Szlovéniában, valamint a 2000-es évek eleje óta Horvátországban és Szerbiában. Ezek feladat- és hatásköre rendszerint a kisebbségek politikai érdekképviseletére, illetve főként nyelvi, oktatási és kulturális ügyek véleményezésére, az azokban való döntésre, vagy akár saját intézmények alapítására és fenntartására terjed ki. A vonatkozó szakirodalmi megállapítások mellett azonban kevés empirikus és mindenekelőtt összehasonlító kutatási eredmény áll rendelkezésre arról, hogy ezek a politikák mennyiben tudják elősegíteni a sokszínűség kezelését, képessé tenni (empower) a kisebbségeket arra, hogy egyenlő módon és hatékonyan vegyenek részt a közéletben, és végső soron befogadóbb politikákat és társadalmakat alakítsanak ki. Vagy ellenkezőleg, mennyiben eszközei a kisebbségi ügyek nagyfokú állami kontrolljának? Egyáltalán, miként fogalmazhatók meg ezen kisebbségi autonómiák céljai, és ehhez kapcsolódóan, hogyan, milyen mérce alapján értékelhető a gyakorlati hatékonyságuk a fenti négy országban?

A kutatás előzményei:

A projekt előzményként az Országgyűlési Könyvtár honlapján elérhető Közép-európai kisebbségi jogtárra, valamint a 2015-2019 között futó, a kisebbségi önkormányzati/tanácsi választások szerepét vizsgáló, már lezárult posztdoktori NKFIH kutatás már publikált és megjelenés előtt álló eredményeire, és az annak keretében készült, a TK KI oldalán kereshető kisebbségi választási adatbázisra épít, amelyek segítségével, elemzési szempontok és indikátorok felállításával kívánja összehasonlító módon kiértékelni ezen rendszerek eredményességét.

A kutatás módszerei:

Az első vizsgálandó terület a kisebbségek és az autonómiák belső kapacitása, amely alatt a kisebbségi választások települési szintű regisztrációs és részvételi adatainak összevetését értjük a népszámlálási és egyéb választási eredményekkel (pl. etnikai pártokra leadott szavazatok). Arra keresve a választ, hogy az autonómiák milyen mértékben képesek összefogni és mobilizálni a területileg legtöbbször szétszórtan élő csoporttagokat, mutatkoznak-e és milyen jellegzetességek e vonatkozásban kisebbségenként és régiónként, miként ragadható meg a csoporthatárokkal és hovatartozással kapcsolatos visszaélés, az etnobiznisz jelensége, valamint az önkormányzatok/tanácsok léte és működése milyen összefüggést mutat a csoportok lokális létszámváltozásával, hozzá tudnak-e járulni például egyes közösségek revitalizációjához.

Második vizsgálati területét a négy személyi, illetve egyes esetekben területi elemekkel kombinált autonómia külső lehetőségeinek és ügyformálási képességének, pontosabban a politikai és jogi szerkezetének összehasonlító jellegű feltárása és értékelése képezi, beleértve a gyakorlat, az eredményesség kiértékeléséhez szükséges módszertan kidolgozását. E tekintetben első lépésként a tágabb kisebbségpolitikai rezsimek jellemzőinek, az érintett kisebbségek státusában bekövetkezett változások azonosítása, a kisebbségi elismerés, a részvétel és a képviselet intézményi lehetőségeinek összehasonlító elemzése szükséges a vizsgált országokban. A továbbiakban az autonómia testületeinek feladat- és hatáskörére, cselekvési lehetőségeire és finanszírozási hátterére vonatkozó jogszabályi rendelkezések komparatív elemzése történik meg, amelyet a végrehajtás, a gyakorlati működésük értékeléséhez szükséges indikátorok meghatározása követ. Emellett a vizsgált autonómiákra vonatkozó hazai és nemzetközi szakirodalom és egyéb források (pl. országjelentések, kormányzati honlapok, ombudsmani és civil szervezeti beszámolók, médiariportok) feltárása is zajlik. A kontextus és az autonómia berendezkedésének feltérképezése elengedhetetlen, hiszen az alapjaiban hasonló módon felépülő struktúrák és politikák különböző eredményekhez és stratégiákhoz vezethetnek a különböző helyzetekben. Az elemzési szempontok definiálását segítik egyrészt az European Centre for Minority Issues (ECMI) által felállított, a kisebbségi kulturális politikákhoz (2006), illetve az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezményéhez kapcsolódó változók (2015). Másrészt analógiául szolgál a Regional Authority Index is (Hooghe, Marks, Schakel 2008), amely az intézményesülés mértékét, a policy hatáskörök terjedelmét, a pénzügyi és képviseleti autonómiát, illetve mások mellett a központi szinten való képviseletet méri.

A kutatás eredményei (publikációk):

  • Molnár Sansum Judit; Dobos Balázs: Cultural Autonomy in Hungary: Inward or Outward Looking? Nationalities Papers, Article in press pp. 1-16., 16 p. (2020). DOI: https://doi.org/10.1017/nps.2019.80
  • Dobos Balázs: The Elections to Nonterritorial Autonomies of Central and South Eastern Europe. Nationalities Papers, Article in press pp. 1-18 (2019). DOI: https://doi.org/10.1017/nps.2019.1
  • Dobos Balázs: A nemzetiségi önkormányzati rendszer nemzetközi összehasonlításban: Személyi elvű autonómiák Közép- és Délkelet-Európában. In: Kovács, Kálmán Árpád (szerk.): Nemzetiségek és törvényhozás Magyarországon. Budapest: Országház Könyvkiadó, (2019) pp. 299-315., 17 p.