A romák oktatásával kapcsolatos kérdések a pedagógiai szaksajtó tükrében - Egy társadalmi peremhelyzetben lévő közösség integrációját segítő/gátló oktatási programok, tervek, projektek 1978 és 1998 között

Vezető kutató: Bogdán Péter

Kutatás időtartama: 2015 - 2020

Kutatás célja, kérdései:

A címben jelzett kutatás azt vizsgálja:  1978 és 1998 között az oktatáspolitikusok, oktatási szakértők, kormányzati és nem-kormányzati szervezetek képviselői milyen oktatási-nevelési modellekben, stratégiákban gondolkodtak akkor, amikor azt kívánták meghatározni: mely tanítási módszerek, környezetek bizonyulhatnak a legeredményesebbnek a romák oktatását, nevelését, szocializálását illetően.

Az alaphipotézis szerint az elmúlt évszázadokban a romák szegénysége etnicizálódott, s ez megnehezíti a roma problémakör szociális és kulturális vonatkozásainak szétválasztását. A kutatás szeretné kideríteni: valós-e az a hipotetikus ellentétpár, mi szerint a széleskörű romológiai tudás progresszív roma oktatási-nevelési modellek elképzelésével járt-e, míg a szegényes ciganológiai felkészültség ennek ellenkezőjével, azaz destruktív oktatás- és neveléselméletek kidolgozásával.

A kutatás vizsgálja azt is, hogy jelent-e meg - a húsz éves intervallum során - a pedagógiai szaklapok hasábjain : asszimilációs, szegregációs,  negligáló, integrációs, multi- és interkulturális stratégia, illetve publikáltak-e másféle elképzeléseket is.

Az elemzés a következő lapokat vizsgálja: Köznevelés (1978-1998), Magyar Pedagógia (1978-1998), Pedagógiai Szemle (1978-1990), Új Pedagógiai Szemle (1991-1998), Gyógypedagógiai Szemle (1978-1998), Óvodai Nevelés (1978-1998), Pedagógusképzés (1978-1998), A Tanító/Tanító (1978-1998), Új Katedra (1990-1998), Iskolakultúra (1991-1998), Educatio (1992-1998).

A jelenlegi eredmények szerint a pedagógiai szaklapok roma tartalmai a következőképpen alakulnak:

A Tanító/Tanító: 39 írás, Educatio: 67 írás, Gyógypedagógiai Szemle: 35 írás, Iskolakultúra: 116 írás, Köznevelés: 552 írás, Magyar Pedagógia: 16 írás, Óvodai Nevelés: 69 írás, Pedagógiai Szemle/Új Pedagógiai Szemle: 145, Pedagógusképzés: 2 írás, Új Katedra: 88 írás.

A disszertáció melléklete tartalmazni fogja – lehetőség szerint a legszélesebb körűen – a kutatott szaklapok  roma tartalmainak bibliográfiáját, ami megkönnyíti a további kutatásokat az 1978 és 1998 közötti időszakra a vizsgált pedagógiai orgánumok esetében.

Kutatás módszerei: A kutatás – kvalitatív és kvantitatív elemzési módszerekkel – vizsgálja azt, hogy a húsz éves periódus alatt a kínált vagy elképzelt roma oktatási modellek, stratégiák mögött milyen mértékű romológiai tudás húzódott meg.

Publikációk:

Bogdán Péter, Cigánygyerekek a Köznevelés című folyóirat tükrében (1978-1982), ISKOLAKULTÚRA: PEDAGÓGUSOK SZAKMAI-TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA XXI:(6-7) pp. 61-70. (2011)

Bogdán Péter, Cigány gyerekek a Köznevelés című folyóirat 1983 és 1987 között megjelent cikkeinek tükrében, REGIO 2015:(4) pp. 80-114. (2015)

Bogdán Péter, A romák oktatásának kérdései az iskolaelméletek összefüggéseinek tükrében 1978 és 1998 között, ÚJ PEDAGÓGIAI SZEMLE LXVII:(5-6) pp. 20-30. (2017)

Bogdán Péter, Issues of Roma Education in Light of Interrelations of School Theories between 1978 and 1998, HUNGARIAN EDUCATIONAL RESEARCH JOURNAL (HERJ) 7:(4) pp. 103-116. (2017)