Moszkvában a román delegáció aláírja a Szovjetunióval a román–szovjet fegyverszüneti szerződést. A szerződésben Románia elismeri katonai vereségét és vállalja a közös harcot (legkevesebb 12 hadosztállyal) Németország és szövetségesei ellen. A 2. pont szerint internálja a területén található német és magyar állampolgárokat. (Ezt a román hatóságok úgy értelmezik, hogy a német ill. magyar nemzetiségű lakosokat is internálhatják. A későbbiek során a tömeges deportálások alapja a fegyverszüneti szerződés lesz.) A 19. pontban: „A szövetséges kormányok a bécsi döntésnek Erdélyre vonatkozó határozatát semmisnek tekintik s egyetértenek azzal, hogy a békeszerződésben történő jóváhagyástól feltételezetten Erdély (vagy annak legnagyobb része) adassék vissza Romániának...” // A szovjet és román csapatok bevonulnak Gyergyószentmiklósra. // Aurel Aldea belügyminiszter elrendeli, hogy el kell bocsájtani az összes magyar és német nemzetiségű tisztviselőt az államapparátusból. (Egy héttel később a csendőrség országos felügyelője rendeli el, hogy a magyar és német állampolgárok mellett a magyar és német nemzetiségű román állampolgárok rádióit is el kell kobozni.) // Vitéz Szurmay Lajos kiürítésítési kormánybiztos elrendeli Erdély, a Tiszántúl és az észak-keleti országrész hadműveleti kiürítését. Rendeletében azonban leszögezi, hogy az „elnéptelenítésre”, vagyis a polgári lakosság evakuálására, csak abban az esetben kerülhet sor, ha azt a hadműveleti helyzet szükségessé tette, és „ennek elrendelését a VKF az 1., illetve a 2. hadsereg-parancsnokság hatáskörébe utalta.”

És október másodika között sorra csatlakozik az Országos Demokrata Arcvonal programjához a kommunista-szimpatizáns, antifasiszta értelmiségieket tömörítő szervezet, a Hazafiak Szövetsége (Uniunea Patrioţilor), a Petru Groza-vezette Ekésfront (Frontul Plugarilor) és a Romániai Szociáldemokrata Párt.

Brassóban két napos országos értekezletet tart a Magyar Dolgozók Szövetsége, melyen csak a dél-erdélyi, bukaresti, háromszéki, udvarhelyi küldöttek vesznek részt. Itt döntenek arról, hogy megváltoztatják a nevüket, és létrehoznak egy „népi-nemzeti” szervezetet, melynek a neve: Romániai Magyar Népi Szövetség (Uniunea Populară Maghiară din România) – MNSZ. Az ideiglenes, központi végrehajtó bizottságnak Kurkó Gyárfás a vezetője. Ő a gyűlésen azzal indokolja a névcserét, hogy: „A régi keret azonban ma szűknek bizonyult. Hogy a mai kibővült feladat nevünkben is kifejezést nyerjen, szükséges, hogy a »dolgozó« nevét az ennél is átfogóbb »népi« névre cseréljük fel. A dolgozó különben is azt a látszatot kelti, mintha szakmai szervezet volnánk. [...] A »népi« szó viszont szervezetünknek úgy nemzetiségi, mint politikai jellegét kidomborítja. Bármennyire is fáj megválnunk a MADOSz névtől, amely nekünk csak becsületet szerzett, meg vagyok győződve, hogy a »Magyar Népi Szövetség« név új lépés előre mozgalmunk történetében.” Az ideiglenes, központi végrehajtó bizottságnak Kurkó Gyárfás (1947-ig elnök), Czikó Nándor, Bányai László, Dávid Sándor és Csákány Béla (1947-ig főtitkár, ő dolgozza ki az MNSz első ideiglenes szervezeti szabályzatát) lesz a tagja.) A gyűlésen az egyik legközelebbi feladatuknak „a magyarság soraiknak a fasiszta elemektől való megtisztítását” nevezik meg.   ? 1944. október 27.

A Monitorul Oficialban megjelenik a 86/1945. sz. törvény, a „Nemzetiségi Statútum”. (A sokat bírált Statútum inkább csak a dél-erdélyi magyarságnak számít nagy eredménynek, az észak-erdélyiek számára az adott helyzethez képest sok tekintetben visszalépést jelent. Így például az önálló kolozsvári magyar egyetem helyett a jogszabály 22. §-a kimondja: „A szükségletekhez képest [...] magyar és német tanszékek létesítendők.” A nemzetiségi nyelvek hivatalos használatát az illető nemzetiség min. 30%-os arányától teszi függővé. stb.) ? 1945. augusztus 6. // Kolozsváron ülést tart az Országos Demokrata Arcvonal Észak-Erdélyi Központi Tanácsadó Testülete. Elhatározzák, hogy február 12-re összehívják az ODA észak-erdélyi konferenciáját. A vitában felszólaló Jordáky Lajos – miután beszámol a bukaresti szakszervezeti kongresszuson történtekről – Észak-Erdély jövőjével kapcsolatban kijelenti: „Abban a pillanatban, amikor az ODA kerül kormányra, megváltozik a helyzet és Észak-Erdély kérdése újra napirendre kerül. De ebben az esetben is Románia kormánya nem adja, nem küldi ide a közigazgatást, hanem csak kiegészíti a meglévőt. Tehát a közigazgatást itt nekünk kell megszervezni!” Vita alakul ki a szociáldemokrata Bruder Ferenc és a kommunista ifj. Teofil Vescan közt a proporcionalitás kérdésében. Ezzel kapcsolatban Vescan leszögezi: „Nem lehet mindenütt szigorúan a nemzetiség elvén állani. A döntő tényező a demokrácia. Ahol szükséges, ott lemondunk a nemzetiségi elvről és demokratikus embert állítunk oda, tekintet nélkül nemzetiségére.” ? 1945. február 12–13.

Vasile Pogăceanu Kolozs megyei főispán – a „hatos bizottság” javaslatára hivatkozva – rendeletet ad ki, melyben „véglegesen” rögzíti a „Kolozsvári Egyetemi Tömb” felépítését. A rendelet szerint az három autonóm intézményből állna: a román és magyar tudományegyetemből és egy kétnyelvű – több magyar és román karral és több székhellyel működő – műszaki egyetemből. Pogăceanu emellett a tanszemélyzetet is ki akarjta egészíteni több olyan személlyel, akik esetében már egyértelműen látszik, hogy a „politikai megbízhatóság” a kiválasztás fő szempontja. Ilyen alapon nevezi ki Balogh Edgárt „sajtótudományi előadónak”, Demeter Jánost pedig a „közigazgatás, esetleg alkotmánytan” nyilvános rendkívüli tanárának. Pogăceanunak ez a rendelete is papíron marad. (Március elején a magyar egyetemnek már 856 beiratkozott hallgatója van. A tavasz folyamán visszatér Kolozsvárra Gunda Béla, dr. Klimkó Dezső, dr. Ludány György, László Gyula, Szász István, dr. Obál Ferenc professzorok és megjelenik Benedek István és Benedek Marcell is)   ? 1945. április 16–17.

a magyar lapok többször is beszámolnak arról, hogy a bátosi székely telepeseket a szomszéd monorfalvi románok géppisztollyal kergették el az erdőikből, harmincöten súlyosan megsebesültek. Az Országos Demokrata Arcvonal határozata értelmében az 1944 őszén elmenekült szászok falvaiba – Bátosra, Dédrádra, Petelére, Tekére, Nagyidára, Paszmosra, Vajolára – székely telepesek érkeztek. A szomszéd román telepesek minden erővel el akarják űzni őket. Folyamatosan terrorizálják a székelyeket még 1946 tavaszán is, a hatóság pedig ezt tétlenül tűrik. Ennek következtében a székelyek egy része elmenekül, a kétszáz vajolai pedig át akar térni az ortodox vallásra, csak hogy békén hagyják őket. (Az augusztus 18-i Világosság szerint a Szilágy megyei Alsóvalkón a románok kijelentették, hogy „addig nem lesz demokrácia, míg a magyarok nem mennek Ázsiába, a zsidók meg Palesztinába.)

A bukaresti katonai törvényszék ítéletet hirdet az „államellenes összeesküvés” vádjával bíróság elé állított csíkszeredai Borbély Ernő, Bíró Katalin és Búzás László ügyében. A vád szerint Erdélyi Magyarok Egyesülete néven „felforgató szervezetet” terveztek létre hozni azzal a céllal, hogy „különböző akciókat folytassanak a román társadalmi rendszer ellen”. Olyan röpcédulákat szándékoztak készíteni és terjeszteni, amelyek „az országra nézve befeketítő jellegűek”, valamint „terrorista-diverzionista akciók kezdeményezése egyes tömegrendezvények alkalmával”. Borbélyt hét, Buzást hat, Bíró Katalint pedig öt év börtönbüntetésre ítéli. Utóbbit – mivel büntetési tétele éppen amneszta alá esik – szabad lábra helyezik. Borbélyt és Buzást – feltehetően a nemzetközi tiltakozás hatására – büntetésük letelte előtt szabadlábra helyezik: előbbit 1987. február 25-én, utóbbit július 22-én. 1989 augusztusában mindhárman kitelepednek Magyarországra.