A Magyar Dolgozók Szövetsége dél-erdélyi csoportja az október 4–5-i bukaresti tárgyalásai alapján határozatot hoz, hogy elfogadja az Országos Demokrata Arcvonal programtervezetét. ? 1944. október 16. // A szovjet–román csapatok végleg elfoglalják Nagyszalontát. A bevonulás nagy félelmet kelt a lakosság körében, a szovjet katonák fosztogatnak, gyújtogatnak, ekkor gyújtják fel többek közt a főtér északi oldalán fekvő Rozvány-házat is.

A marosvásárhelyi Magyar Demokrata Szövetség nagygyűlésén a kommunista Simó Gyula javasolja egy, a Tudor Vladimirescu Hadosztályhoz hasonló, erdélyi magyarokból álló alakulat felállítását a Vörös Hadsereg oldalán, „Gábor Áron Divízió” néven. (Az egyik felszólaló a Magyar Demokrata Szövetséget már mint a Magyar Népi Szövetség marosvásárhelyi csoportját emlegeti.) ? 1945. március 13. // A Sănătescu-kormány terjedelmes memorandumot küld Vinogradov tábornoknak, a romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság helyettes vezetőjének, (amelyben közlik, hogy felelősségre vonták a voluntárokat) – a fegyverszüneti egyezmény 17. és 19. pontjaira hivatkozva – kérik, hogy másítsák meg az ominózus 12-i kiutasítási határozatot. R. J. Malinovszkij marsall, a SZEB elnöke a 20-i, – Sănătescunak címzett – válaszában azonban kijelenti, hogy „a békeszerződés aláírásáig, nem lehetséges a román adminisztráció visszaállítása.”

Temesváron 35 ezer, Marosvásárhelyen 10 ezer, Brassóban 35 ezer ember tüntet az Országos Demokrata Arcvonal-vezette kormány kinevezése, és Petru Groza mellett. // Bukarestben a belügyminisztérium épülete előtti nagygyűlésen lövöldözés tör ki. (Bár a kommunisták a kormányt, illetve a jobboldali pártokat vádolták a fegyverhasználattal, számos forrás szerint kommunista provokációról van szó.) Ezután az egész országban összetűzésekre kerül sor, és polgárháborús helyzet alakul ki.

Kolozsváron tartja meg a kormány kihelyezett minisztertanácsi ülését. Az ezt követő hatvanezres nagygyűlésen jelen van Mihály király és Andrej J. Visinszkij is. // Az erdélyi szociáldemokraták egy csoportja (Wolf Sándor, Gheorghe Urzica, Solomon Sabin, Pásztai Géza, Bruder Ferenc) felkeresik a Kolozsváron tartózkodó Gheorghe Vlădescu-Răcoasa kisebbségügyi minisztert és átadnak egy elaborátumot, melyben többek közt kérik, hogy a Nemzetiségi Minisztériumba vegyenek be magyarokat is, készítsék el mihamarább a nemzetiségi statútum végrehajtási utasítását, valamint a közintézetekben tartsák be szigorúan az arányszámokat. Vlădescu-Răcoasa megígéri a kérések teljesítését. // Az ODA Észak-Erdélyi Tanácsa nevében ifj. Teofil Vescan memorandumot ad át Petru Grozának, melyben egyebek mellett azt kérik, hogy az ODA VB konzultációja nélkül a kormány és az ODA-tanács ne hozzon semmi lényegi döntést Erdély kérdésében. Kolozsvár székhellyel állítsanak fel egy, a miniszterelnökség mellé rendelt államtitkárságot, amelynek a személyzetét az észak-erdélyi ODA VB biztosítaná. Ismerjék el a jelenleg működő közigazgatást, és csak „demokratikus elemekkel” egészítsék ki azt, a korábbi határozatait pedig hagyják jóvá. A székely megyéket lehetőleg magyar vezetéssel kell ellátni. Érvényesítsék a proporcionalitás elvét. // Az MNSZ Észak-Erdélyi Végrehajtó Bizottsága nevében Demeter János átadja Petru Grozának a „magyar dolgozók még megoldatlan problémáit” tartalmazó MNSZ-emlékiratot, amiben többek között azt kérik, hogy Erdély területén legyen a magyar is hivatalos nyelv (a vasútnál, postánál és a hadseregnél is), azokban a községekben, városokban, ahol több mint ötven százalék magyar kisebbség él, a közigazgatás élére magyart nevezzenek ki, szabadon használhassák nemzeti színeiket, himnuszukat, a magyarság az elmenekült észak-erdélyi szászok földjeiből számarányának megfelelően részesedhessen, a nincstelen székelyek néprajzi határuk szomszédságában, Nagy- és Kis-Küküllő megyékben kapjanak földet, és állítsanak fel magyar–román vegyesbizottságot a telepítési kérdés rendezésére. A legsürgősebben elrendezendő kérdésnek az internálótáborok felszámolását nevezik meg.

A Monitorul Oficialban közzéteszik a 294. sz. törvényrendeletet az észak-erdélyi ítélőtáblák felállításáról. A későbbiekben minden ítélőtábla székhelyén egy-egy népbíróságot kellene felállítani, de csak a kolozsvárit szervezik meg.   ? 1945. június 24.

Marosvásárhelyen a Hangya Szövetkezeti Központ dél-erdélyi és észak-erdélyi központjai közös gyűlést tartanak. Bejelentik, hogy egyesül a kolozsvári és a nagyenyedi központ. A tanácskozáson nagy viták után elfogadják az igazgatóság javaslatát és az egyesült központ nevét megváltoztatják: létrejön a Kaláka Népi Szövetkezetek Központja. (A Hangya, illetve a Kaláka fogja össze a magyar fogyasztási szövetkezeteket.) A Kaláka igazgatósági elnöke Korparich Ede, ügyvezető igazgatója Kisgyörgy Imre lesz.   ? 1946. április 9–11.

Megjelenik a Minisztertanács 12/1956. sz. törvényrendelete a közigazgatási határok újabb módosításáról. Tizennyolcról tizenhatra csökkentik a tartományok számát, Arad tartományt „szétosztják” Temesvár és Nagyvárad tartományok között. Erdélyben az alábbi új rajonokat hozzák létre: Tasnád (Nagybánya tartomány), Vaskóh (Nagyvárad tartomány), Székelykeresztúr (MAT), Bozovics, Gátalja, Zsombolya és Pécska rajonok Temesvár tartományban. Sztálin rajon székhelye Sztálinváros helyett Feketehalom lesz.   ? 1960. december 22.

Temesváron mintegy kétezerötszáz diák résztvételével nagygyűlést tartanak a Politechnikán (Műegyetemen), melyre meghívták az RMP Központi Vezetősége Temesvár tartományba küldött tagját, Petre Luput, a közoktatásügyi miniszter helyettesét, Coriolan Drăgulescut, Ilie Verdeţet, valamint az egyetem vezetőségét. Kezdetben a diákság problémáiról van szó, majd a magyarországi eseményekkel kapcsolatos kérdések merülnek fel. A diákok szolidaritásukat fejezik ki a forradalommal és elítélik a szovjet beavatkozást. Egyre inkább kommunistaellenes közbeszólások hallhatók. A Teodor Stanca által összeállított tizenkét pontos memorandumukban megfogalmazzák a követeléseiket is. (Többek között követelik a szovjet csapatok kivonását Romániából, Sztálin személyi kultuszának fölszámolását, a parasztságot sújtó beszolgáltatások eltörlését, valamint öszöndíjat minden hallgató számára és az egyetemi autonómia visszaállítását.) A gyűlés közben a Securitate csapatai körbefogják az épületet, majd megjelenik az állambiztonság tartományi vezetője és letartóztatják a szervezőket és a résztvevők nagy részét, éjszaka pedig megszállják az egyetem épületeit és a kollégiumokat. (A megmozdulásról másnap a Szabad Európa Rádió is beszámol.)

A kolozsvári magyar pártlapnak vasárnapi különkiadása jelenik meg, melyet teljes terjedelmében a magyarországi „ellenforradalom” leverésének, valamint az ezzel kapcsolatos helyi eseményeknek szentelnek. Az Igazság többek között beszámol a délelőtti órákban a Bolyai Tudományegyetem aulájában tartott nagygyűlésről, amelyen az egyetem tanárai és dolgozói „ragaszkodásukat fejezik ki a Román Népköztársaság demokratikus és szocialista vívmányai iránt. Ezek az eredmények népünk közös harcának gyümölcsei,éppen ezért megvédésük és továbbfejlesztésük legfőbb biztosítéka a román, magyar és más nemzetiségű dolgozók egysége és testvérisége... a párt vezetésével.” A gyűlés után a résztvevők táviratot küldenek a pártvezetésnek. Közli továbbá a lap, hogy miután Kolozsvár lakossága a rádióból értesült a legújabb magyarországi fejleményekről, „az összegyűlt dolgozók” röpgyűlést tartottak a Herbák János Bőrgyárban (ahol a munkások nagy része magyar) és a Carbochim üzemben. Az első helyszínen Tompa István, a tartomány pártbizottságának titkára, a másikon pedig Barátosi Jenő, a városi pártbizottság bürójának tagja beszél a dolgozókhoz. // A marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézet Tudományos Tanácsa a „magyarországi eseményekkel kapcsolatban” ülést tart és nyilatkozatot ad ki, amelyben elítélik a magyarországi „ellenforradalmat”. A nyilatkozatot aláírja az intézet vezetősége és tanári karának nagy része, mások mellett Andrásofszky Tibor, az intézet igazgatója (rektora), Csőgör Lajos, a fogászati klinika vezetője, Dóczy Pál, az 1. sz. belklinika vezetője, Puskás György tanulmányi igazgató, Miskolczy Dezső akadémikus, az ideg-elmegyógyászati klinika vezetője.

Az Előrének hétfői különkiadása jelenik meg, amelyet teljes terjedelmében a magyarországi „ellenforradalommal” kapcsolatos budapesti és romániai eseményeknek szentelnek. Egyebek mellett beszámolnak arról, hogy Magyarországon Kádár János vezetésével megalakult a „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány”, valamint közlik az RMP Központi Vezetősége és a Nagy Nemzetgyűlése Elnökségének üzenetét „a Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormányához, a magyar munkásosztályhoz, az egész magyar néphez.” // A két kolozsvári tudományegyetem, a Babeş és a Bolyai, valamint „1500 tudós, tanár és tanító részvételével” nagygyűlést tartanak az Egyetemiek Házában, ahol az ismét beszédet mondó Miron Constantinescu elítéli, hogy „egyes imperialista rádióállomások és a volt Nagy Imre kormány rádióállomásai propagandisztikus célokból azt a provokáló hazugságot terjesztették, hogy a kolozsvári diákság tüntetést rendezett.” (Ez a téves hír valóban elterjedt a nyugati hírközlő eszközök révén...) A gyűlésen továbbá határozottan visszautasítják a résztvevők, a „kalandor és nacionalista elemek minden arra irányuló kísérletét, hogy megtévesszenek egyes ifjakat.”

Az Egyetemiek Házában tartják a kolozsvári felsőoktatási intézetek párttag és tagjelölt tanerői, valamint a párt-, IMSZ- és diákegyesületek aktívájának nagygyűlését. Az elnökségben mások mellett jelen vannak: Nicolae Ceauşescu, Athanasie Joja, Vaida Vasile, Ion Iliescu, Constantin Daicoviciu, Takács Lajos, Koszti István és Kacsó Magda. A gyűlésen felszólaló Demeter János az egyetemek egyesítését támogatva arra hivatkozik, hogy a jogtudományi karok már 1950-ben megkísérelték az egyesítést – „amely kísérlet nagyon sikeres volt”. Demeter végül kijelenti: „Nekünk, magyar tanároknak és diákoknak az a kötelességünk, hogy erőteljesen harcot folytassunk mindenekelőtt az ellen a nacionalizmus ellen, amelyet egyes korrupt, ellenséges elemek igyekeznek terjeszteni a magyar tanügyi káderek és diákok között.” A gyűlésen a későbbiekben felszólal Nagy István író (1950–52 között a Bolyai rektora) is, aki amiatt aggodalmaskodik, hogy mit fog vajon szólni a Nyugat az egyesítéshez, nem fogják-e azt kisebbségellenes lépésnek tartani. Erre a hozzászóló oktatásügyi miniszterhelyettes, Athanasie Joja kijelenti: „A kutya ugat, a karaván halad.” (Ezt a lapok nem közlik.) Amikor pedig a felszólaló Balogh Edgár a magyar és a román kulturák kölcsönhatását fejtegeti, Ceauşescu durván közbevág és kijelenti, hogy „nem is lehet beszélni külön magyar és külön román kulturáról, hanem csak a szocialista, a szocializmust építő nép kulturájáról.” (A lapok erről az afférról is hallgatnak.)

Meghal Kolozsvárott (a Román Népköztársaság Csillaga érdemrend III. fokozatával kitüntetett) Vásárhelyi János (Kolozsvár, 1888.), az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.

Az RMP Politikai Bizottsága megtárgyalja az ország közigazgatási beosztásának újabb módosításáról készült – és Nicolae Ceauşescu által ismertetett – előterjesztést. Az egyik kimondott-kimondatlan cél a Magyar Autonóm Tartomány, és Nagybánya tartomány nemzetiségi összetételének „javítása” (vagyis a románok arányának növelése.) A Központi Vezetés plénuma két nappal később jóváhagyja az előterjesztést.

A kolozsvári katonai törvényszék Nagyváradra kihelyezett tanácsa előtt folyik a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete tagjainak pere. A nagyváradi tizenöt-tizenhat éves középiskolások által még 1956 októberében létrehozott szervezet röpcédulákat terjesztett, az '56-os forradalom szellemiségét tartották életben. Hatvanhárom személyt ítélnek el háromtól huszonöt évig terjedő börtönbüntetésre.

Nicolae Ceauşescu és kísérete (Fazekas János és Vasile Patilineţi) a koradélután Sepsiszentgyörgyön, majd Csíkszeredában, végül az esti órákban Székelyudvarhelyen nagygyűléseken vesz részt. Beszédeiben a főtitkár arra helyezi a hangsúlyt, hogy az eddig iparilag elmaradott Székelyföld az elkövetkező évtizedben óriási mértékben fog fejlődni. (Az ötéves tervben a megye öt új vállalatot „kap”.) Az iparosítással pedig tulajdonképpen a kisebbségi kérdés is megoldódik. Egyébként pedig „a marxi-lenini politika következetes alkalmazásával Romániában helyesen megoldottuk a nemzeti[ségi] kérdést” – mondja Csíkszeredában. Székelyudvarhelyen kijelenti, hogy „senkinek sem engedjük meg, hogy beavatkozzék ügyeinkbe, hogy megsértse románia szuverenitését.” A gyűlések végén Ceauşescu minden esetben magyarul is elköszön az őt éljenző székelyektől. (A székelyföldi látogatás után néhány nappal – zsúfolt bukaresti munkaprogram után – augusztus 30-án a pártvezetés Kolozs megyébe látogat. A tordai és a kolozsvári naggyűlésen elhangzó beszédeiben Ceauşescu a párt körüli egység fontosságát hangsúlyozza.)

Nicolae Ceauşescu – felesége, Elena, valamint Manea Manescu, Paul Niculescu-Mizil, Fazekas János, Iosif Banc és Gere Mihály társaságában – Hargita megyében tesz munkalátogatást. Ellátogatnak Székelykeresztúrra, Szentkeresztbányára, Gyergyóhévízre és Csíkszeredába. A vendégeket Fazekas Lajos, az RKP Hargita megyei első titkára, valamint helyi párt- és állami szervek fogadják. A meglátogatott helységekben nagygyűléseket tartanak, melyek közül kiemelkedik a csíkszeredai, ahol Ceauşescu – miután felavatja az új kórház épületét – az egybeterelt hallgatóság előtt egyebek mellett kijelenti: „Bármilyen nyelvet beszéljünk [...] egyféleképpen kell beszélnünk, nevezetesen: mindent a szocializmusért – mindent a hazánkért, Románia Szocialista Köztársaságért.”

Elmarad a magyar–román kulturális munkaterv keretében esedékes bukaresti magyar könyvkiállítás megnyitója. A megnyitó előtt három nappal (pénteken) a román fél közli, hogy a kiállításra küldött könyvek közül 30-at nem engednek kiállítani, illetve csak ezek hiányában történhet meg a megnyitás. A kifogásolt művek közt van Ady Endre: Versek és Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig, valamint Kádár János (az MSZMP első titkára): Hazafiság és internacionalizmus, és Kállai Gyula (az MSZMP PB tagja): Szocializmus, népfront, demokrácia című könyvei. A magyar fél ezért lemondja a kiállítást. (Hasonló egyoldalú román eljárás már történt az 1969-es kiállításon is, de akkor a magyar fél „lenyelte a békát”.) A román lépés miatt levélváltásra kerül sor Aczél György és Radu Popescu KB-titkárok között. Az utóbbi arra hivatkozik, hogy minden esetben megakadályozzák az „olyan művek forgalmát, amelyek a román és a magyar nép közötti újtipusú, a szocialista kapcsolatokra ártalmas eszméket és téziseket tartalmaznak”.

Kolozsváron meghal Mikó Imre (Bánffyhunyad, 1911.), kisebbségjogász, kisebbségpolitikus, szerkesztő, műfordító. Az Erdélyi Fiatalok egyik alapítója, 1938 előtt az Országos Magyar Párt bukaresti irodavezetője, 1939-40-ben a Magyar Népközösség bukaresti jogvédő irodájának főtitkára. 1941-ben a budapesti parlamentbe behívott képviselők egyike, az általuk létrehozott Erdélyi Párt egyik vezetője. 1944 szeptemberében részt vesz az Erdélyi Magyar Tanács megalakításában. Miután október 11-én Kolozsvárra bevonulnak a szovjet csapatok, egyike annak a mintegy ötezer embernek, akiket elhurcolnak az oroszok Kolozsvárról. A szovjet fogságból 1948-ban tér haza, középiskolai orosz tanár lesz, 1956-ban koholt vádakkal eltávolítják a tanügyből, évekig segédmunkás. 1970 és 1976 között a Kriterion Könyvkiadó lektora, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon egyik szerkesztője. // Kolozsváron meghal Nagy István (Kolozsvár 1904.), elbeszélő, drámaíró, publicista. Munkás származású, a harmincas évektől az illegális Kommunisták Romániai Pártja tagja. 1944 októberétől a kolozsvári Világosság, majd az Erdélyi Szikra, ill. Igazság szerkesztője. Türelmetlen, szélsőbalos publicista, az ötvenes években a zsdanovi „proletkult” egyik képviselője. 1950 és 1952 között a Bolyai Tudományegyetem rektora (bár csak négy elemi iskolai végzettsége van). A Ceauşescu-korszak kezdetén még – mozgalmi múltja miatt – megbecsült tagja a rendszernek, majd fokozatosan háttérbe szorítják, halálhíréről – bár veterán kommunista – egy sort sem ír a központi pártlap, a Scînteia. A három nappal később tartott temetésén képviselteti magát a Magyar Írószövetség is. „Kolozsvári és bukaresti írókapcsolataink szerint Nagy István temetése, ill. búcsúztatása bizonyos gondot és idegességet váltott ki a bukaresti és kolozsvári pártvezetők körében. Attól tartottak, hogy fórummá változik a temetés, ahol közvetve vagy közvetlenül a romániai nemzetiségi politikát is bírálják. Csak hosszú huza-vona után, a család és a magyar írók kitartásának eredményeként járultak hozzá ahhoz, hogy az elhunyt végakaratának megfelelően Sütő András és Balogh Edgár mondjon búcsúbeszédet. [...] ...több magyar író szerint feszültség volt tapasztalható a jelenlévők körében.” – jelenti Biczó György nagykövet Budapestre.

New Yorkban az Amerikai Magyar Szövetség, az Erdélyi Világszövetség és a Committee for Human Rights in Rumania szervezésében tüntetést tartanak a Román Népköztársaság állandó ENSZ-képviselete épülete előtt. A többezres tömeg a rezsim magyarellenes politikája ellen tiltakozik.