Szatmárnémetiből és környékéről több ezer német származású (sváb) polgári lakost szovjet kényszermunkára hurcolnak. (Az elhurcoltak egy része magyar nyelvű, identitású, csak a származása német. Egykorú beszámolók szerint azonban mellettük – a románok tevékeny közreműködésével – számos magyar származású lakost is elhurcolnak a szovjetek.) Bár papokat általában nem visznek el, több római katolikus plébános önként követi híveit a Szovjetunióba. Köztük van dr. Czumbel Lajos szatmári kanonok, dr. Mellau Ferenc római katolikus plébános, dr. Gruber Ernő nagybányai minorita házfőnök, Szeibel János és Láng Lajos gilvácsi római katolikus kispapokat, valamint Lengyel László nagyváradi egyházmegyés plébánossal együtt. ? 1945. január 22. // Ugyanebben az időben az Érmellékről – a környékbeli románok „asszisztálása” mellett – elhurcolják a római katolikus vallású – magyar civileket is. (Az az indok, hogy aki katolikus, az egyben biztos sváb is, csak a nevét megváltoztatta!) Szovjet katonák körül veszik Érmindszentet és minden dolgozni tudó római katolikus vallású magyar lakost elhurcolnak szovjet munkaszolgálatra. Ugyanez történik Érszentkirály, Tasnád és más környékbeli falvak római katolikus vallású magyar lakosságának nagy részével. A római katolikus plébánosok egy része követi híveit a fogságba is, például dr. Semptey Gellért szalvatoriánus és Simon Károly ferences szerzetesek.

A bukaresti katonai törvényszék Paul Finichi hadbíró őrnagy vezette tanácsa előtt megkezdődik Márton Áron és társainak pere. A vádlottak padján ül Márton Áron gyulafehérvári r. kat. püspök, Szász Pál az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület volt elnöke, Kurkó Gyárfás az MNSZ volt elnöke, Venczel József volt egyetemi tanár, Lakatos István volt szociáldemokrata politikus, volt parlamenti képviselő, Teleki Ádám földbirtokos, az Erdélyi Gazda volt főszerkesztője, Korparich Ede a Kaláka Szövetkezeti Központ volt elnöke, Bodor Bertalan a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank volt igazgatója. Egyebek mellett az a vád ellenük, hogy Rajk László irányításával (háttérben Titóval és a „nyugati imperialistákkal”) vissza akarták állítani a kapitalizmust és el akarták szakítani Erdélyt Romániától. A vádlottak ellenezték a magyar szövetkezeti központok egyesítését az INCOOP-pal. Venczel adatokat szolgáltatott ki a párizsi béketárgyalások alatt Teleki Gézának Romániáról. Ítéletet augusztus 7-én hirdetnek: Márton Áront életfogytiglani kényszermunkára és tíz év nehéz (szigorított) börtönre ítélik (1955-ben elnöki kegyelemmel szabadul), Korparich Ede: öt év szigorított börtönbüntetés (letöltése után az NSZK-ba emigrál), Szász Pál: tíz év szigorított börtönbüntetés (Ocnele Mare-n 1954. január 4-én éhen hal), Lakatos István: tíz év szigorított börtönbüntetés, huszonöt év kényszermunka (1964. augusztus 5-én szabadul), Kurkó Gyárfás: tíz év szigorított börtönbüntetés, huszonöt év kényszermunka (1964. augusztus 4-én szabadul), Teleki Ádám: tíz év szigorított börtönbüntetés, tizetnöt év kényszermunka. (Hét év múlva egyéni kegyelemmel szabadul), Venczel József: öt év szigorított börtönbüntetés, tizenkét év kényszermunka. (1961. január 11-én szabadul), Bodor Bertalan: öt év szigorított börtönbüntetés, tizenkét év kényszermunka (1955-ben szabadul).

Bukarestben a katonai törvényszék Petrescu-tanácsa előtt folyik a „nagy vatikáni-kémper”-nek elkeresztelt koncepciós per. A vádlottak között található az 1950. július 19-én letartóztatott Pacha Ágoston (Bukarest által el nem ismert) temesvári megyéspüspök és Boros Béla ordinarius substitus, dr. Héber János temesvári püspöki titkár, valamint Schubert József bukaresti ordinarius substitus és mások. A nagy nyilvánosságot kapott perrel a világi hatalom a római katolikus egyház Rómához hű részének ellenállását szeretné megtörni. 17-én Pacha Ágoston tizennyolc évet, Boros Béla életfogytiglani kényszermunkát, Schubert püspök pedig életfogytiglani fegyházat kapnak. Utóbbi kettő 1964-ben amnesztiával szabadul.   ? 1954. november 4. 

A bukaresti katonai törvényszéken folyik Jakab Antal titkos ordinárius, dr. Dávid László volt gyulafehérvári püspöki titkár és Erőss Lajos kolozsvári római katolikus káplán pere. 24-én meghozzák az ítéletet: Jakab Antal és Erőss Lajos büntetése nem ismert, Dávid Lászlót 19 év kényszermunkára ítélik, csak az 1964-es amnesztia után szabadul Jakab Antallal együtt. Erősst 1954-ben kiengedik.

Újra kezdődik a bukaresti katonai törvényszék Petrescu tábornok-vezette tanácsa előtt Balogh Edgár, dr. Csőgör Lajos, Demeter János és Jordáky Lajos Nagyváradon felfüggesztett pere. Az a vád ellenük, hogy 1944. augusztus 23. után „mozgalmat szerveztek Erdélynek Romániától történő elszakítására, melynek már illegális kormánya is volt”. Ráadásul „külföldi reakciós körökkel” is kapcsolatban álltak. Május 17-én hirdetnek ítéletet: Jordáky Lajos volt egyetemi tanárt tizenkét év, Demeter János egyetemi tanárt tíz év, Balogh Edgárt, a Bolyai Tudományegyetem rektorát nyolc év, dr. Csőgör Lajost, a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézet rektorát hat év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélik. Az ítéletről csak egy hónappal később, a jilavai fegyházban értesülnek. A zárt tárgyalás híre kiszivárog, és az erdélyi magyar értelmiség körében nagy nyugtalanságot okoz.   ? 1955. május 27.

A Legfelső Törvényszék Katonai Kollégiuma Alexandru Voitinovici hadbíró vezérőrnagy vezetésével Bukarestben tárgyalja (a még 1952-ben letartóztatott) Luka László, Jakab Sándor, Solymos Iván és Dumitru Cernică perét. 8-án Lukát a „népgazdaság aláaknázásának bűntettéért” halálra, Jakab Sándort, Solymos Ivánt és Dumitru Cernică-t ugyanezen vád alapján húsz és tizenöt év kényszermunkára, illetve három év fogházbüntetésre ítélik. Luka az ítélet kihirdetése után a Nagy Nemzetgyűléshez folyamodik kegyelemért, amely a büntetését életfogytiglani börtönbüntetésre módosítja. 1963. július 23-án hal meg a nagyenyedi börtönben. Jakab 1964 augusztusában amnesztiával szabadul.

A kolozsvári katonai törvényszék Macskási Pál vezette tanácsa meghozza ítéletet Dobai István és társai perében. „Hazaárulásért és az RNK belső és külső biztonsága elleni cselszövés”, valamint „tiltott közlemények terjesztéséért” Dobait és Varga Lászlót életfogytiglani kényszermunkára és még tíz év szabadságvesztésre, Komáromit („cselekedetei kimerítik a társadalmi rend elleni felbújtás tényét, mivel izgató és propagandatevékenységével nagy veszélyt hozhatott volna az állam biztonságára.”) huszonöt év kényszermunkára és még nyolc év börtönre, Kertészt huszonöt év kényszermunkára és még tíz év börtönre („a vádlott nyíltan szolidarizált a magyarországi ellenforradalmárokkal”), Bereczkit tizenöt év kényszermunkára, Gazdát tíz év szigorított börtönbüntetésre (hazaárulás stb. fel nem jelentése miatt), még hét év börtönre („áskálódás” miatt) és még öt év börtönre („tiltott kiadványok tartása miatt”), Nagyot öt év szigorított börtönbüntetésre, Dobrit („a társadalom elleni áskálódás miatt”, valójában Ravasz László püspök egy beszédéért és Illyés Gyula híres, Egy mondat a zsarnokságról című verséért) hat év börtönre, Lászlót („tilos közlemények tartása” miatt) öt év börtönre ítélik. Utóbbi kivételével mindenkinél még teljes vagyonelkobzást is elrendelnek. (Gazdát a következő évben az ún. tankönyvperben még újabb tizenötévre ítélik.) Dobri 1963. január végén szabadul a Duna-deltából, Dobai, Varga, Komáromi, Bereczki és Gazda az 1964-es amnesztia-rendeletekkel kerülnek szabadlábra, Kertész Gábor és Nagy József meghalnak a börtönben.

és május 29. között a kolozsvári katonai törvényszék Macskási Pál-vezette, Temesvárra kihelyezett tanácsa a nagyszínházban folytatja le Szoboszlai Aladár és ötvenhat társa elleni monstre-pert. 30-án első fokon tíz vádlottra mondják ki a halálos ítéletet, melyet másodfokon július 24-én helyben hagynak. Kivégzik Szoboszlai Aladár óbébai és Ábrahám Árpád feltorjai plébánosokat, br. Huszár Józsefet, Orbán Károlyt, Orbán Istvánt, dr. Kónya István-Bélát, Tamás Imrét, Tamás Dezsőt, Lukács Istvánt és dr. Alexandru Fîntînarut. Az aradi ügyvéd Fîntînaru kivételével a többi román nemzetiségű vádlott (mint pl. Constantin Drăgăniţa ezredes) általában enyhébb ítélettel úszta meg a pert. Az elítéltek között Huszár bárón kívül több magyar arisztokratát is súlyos börtönbüntetésre ítélnek. Rajtuk kívül számos lelkészek vagy szerzetes is található az elítéltek között. Közülük életfogytiglani kényszermunkára vagy fegyházbüntetésre ítélik P. Ferencz Béla Ervin ferences szerzetest, Ráduly Géza gyergyószentmiklósi plébánost, P. Karácsony István minorita szerzetest és Ráduly István gelencei plébánost huszonkét évre, Dénes Dávid hátszegi plébánost és P. Mezei Mózes Levente ferences szerzetest húsz-húsz évre, Müller Jenő érszegi plébánost tizenöt évre, Kosza József ozsdolai plébánost tíz évre, Kovács Béla Lajos kovásznai plébánost nyolc évre, Pál Gyula futásfalvi lelkészt hat évre ítélik. A legidősebb elítélt az 1958. január 15-én letartóztatott Kovács Balázs, akkor hetvenhárom éves szentkatolnai plébános, akit „feljelentés elmulasztása” vádjával – magas korára való tekintettel – „csak” négy év kényszermunkára ítélnek, melyet le is tölt.

Megkezdődik a bolyais tanárok és diákok újabb csoportjának (Varró János és Lakó Elemér tanársegédek és Péterffy Irén, Vastag Lajos, Páll Lajos, Iamandi Emil és Szilágyi Árpád hallgatók) pere. A Macskási Pál vezete kolozsvári katonai törvényszék 19-én – nyilvános tárgyaláson – ítéletet hírdet Varró János és társai perében. A „közrend elleni szervezkedés vádjával” a két tanársegédet: Varrót tizenhat, Lakót pedig tizenöt év kényszemunkára, Péterffy Irént tíz, Vastag Lajost nyolc, Páll Lajost hat, Iamandi Emilt és Szilágyi Árpádot pedig öt-öt év börtönbüntetésre ítélik.

A Macskási-féle katonai törvényszék Kolozsváron ítéletet hoz a csíkszeredai középiskolai tanárok ügyében: Puskás Attilát húsz, Palczer Károlyt tizenöt, Bereczk Lajost, Lőrinczi Jánost, Kovács Gyulát nyolc-nyolc, László Gizellát négy évnyi börtönbüntetésre, illetve kényszermunkára ítélik. (Rajtuk kívül még öt diákot ítélnek el háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetésre.) Az elítéltek többsége 1964-ben amnesztiával szabadul. (A tanárokat az '56-os forradalom szimpatizálásával vádoltak – valójában a székelyföldi magyar értelmiség megfélemlítése lehetett a cél.)

A magyarországi Nagylétánál átszökik Magyarországra egy hetvenkét fős csoport. A határőrizeti hatóságok bezárják őket a helyi moziba, majd másnap harminckét személyt megbilincselve visszaadnak Romániának, akiket a román határőrök nagyon megvernek. Szabadon engedésük után kötelesek jelentkezni a Securitatén. Legtöbbjüket egy év kényszermunkára ítélik, amit az eredeti munkahelyükön tölthetnek le.   ? 1989. április.