Eiler Ferenc és Tóth Ágnes szerkesztésében megjelent a Magyarországi németek elmúlt 100 éve c. tanulmánykötet

Eiler Ferenc és Tóth Ágnes szerkesztésében megjelent a Magyarországi németek elmúlt 100 éve c. tanulmánykötet

TARTALOMJEGYZÉK, ELŐSZÓ, REZÜMÉK

A könyv a magyarországi németek történelmének elmúlt 100 évét tárgyalja, mégpedig annak egy eddig kevéssé kutatott aspektusára, a helyi szintre, a hétköznapok világára koncentrálva. A tanulmányok a következő témakörök egy-egy metszetét vizsgálják: miként viszonyultak a különböző kormányzatok, a közigazgatás, valamint a titkosszolgálatok a németek politikai aktivitásához, a magyarországi német szervezetek mobilizációs kísérleteihez, a német fiatalok megszervezésére irányuló törekvéseihez. Hogyan jellemezhetők az egyházak és a német kisebbség kapcsolata, az anyanyelvi oktatás gyakorlati megvalósítása, a kitelepítés és a malenkij robot kérdései, valamint az 1989/1990-et követő újrakezdés? Az elemzések rendre visszatérő megállapítása, hogy az olykor egyértelműen „kisebbségbarátnak” vagy éppen „kisebbségellenesnek” tűnő rendelkezések gyakorlatba való átültetésének alaposabb vizsgálata a szereplők olyan mozgatórugóit is feltárja, amelyek a téma iránt érdeklődő olvasót az első pillanatra talán egyértelműnek tűnő kép árnyalására késztethetik.

A kiadvány ITT rendelhető meg.