Magyar diaszpóra-politika 1990 után az állam és a diaszpóra perspektívájából

A Magyar diaszpóra-politika 1990 után  az állam és a diaszpóra perspektívájából című doktori disszertáció azt kívánja körül járni, hogy a magyar kormányok milyen politikát folytattak a diaszpórában élő magyarság irányába; hogyan gondolkodott és gondolkodik a magyar politika a külföldön letelepedett magyar közösségekről; szán-e, és ha igen, akkor milyen feladatot számukra a magyar nemzetépítésben vagy külpolitikában; mit ad(hat) Magyarország a diaszpórának és mit adhat a diaszpóra az anyaországnak. Ezeket a kutatási kérdéseket két irányból válaszoljuk meg: egyrészről a magyarországi (kormányzati) diaszpóra-politika perspektívájából, másrészről pedig a „fogadói” oldalról, vagyis a magyar diaszpóra közösségek szemszögéből. Mindemellett a disszertáció megkísérli értelmezni a mai magyar diaszpóra-politikát a nemzetközi diaszpóra-politikai szakirodalom elméleti keretei között is.

A dolgozat elméleti fejezetében áttekintésre kerül a diaszpóra definíciójával kapcsolatos irodalom, valamint azok az elméletek, amelyek magyarázatot kínálnak arra, hogy a nagy külföldi lakossággal rendelkező államok miért, milyen cél-eszköz rendszerrel igyekeznek megszólítani, megnyerni, vagy éppen támogatni saját diaszpórájukat. A bevezető fejezetben kerül sor a magyar diaszpóra kialakulásának történeti áttekintésére is.

Az elméleti megközelítéseket követően áttekintésre kerülnek azokat a diaszpóra-politikai modellek, amelyek a diaszpóra-politikákkal foglalkozó szakirodalomban nagy figyelmet kapnak. Nagy számú és arányú diaszpórájuk miatt ebbe a csoportba esik az izraeli, az ír és az örmény diaszpóra-politika. A „klasszikus” esetek mellett egy külön alfejezetben a közép-európai régió államainak diaszpóra-politikája is sorra kerülnek, hogy a magyar esettanulmány ebben a regionális kontextusban is értelmezhető legyen.

A nemzetközi kitekintést követően a magyar diaszpóra-politika vizsgálata következik. Előbb történeti megközelítésben áttekintjük, hogy a magyar kormányzatok hogyan reagáltak a nagyobb magyar népességmozgásokra, milyen kapcsolatot alakítottak ki a külföldön letelepedett magyar közösségekkel, milyen támogatási vagy kapcsolattartási formák léteztek a külföldi magyarok és Magyarország között. A rendszerváltástól kezdődően a nyugati magyarokat érintő magyarországi politikai törekvések szorosan összefonódtak a Kárpát-medencei magyar kisebbségekkel kapcsolatos politikával. Ugyanakkor a határon túli magyar közösségek ügyei a rendszerváltást követő 20 évben dominálták ezt a szakpolitikát, így a nyugati magyarsággal kapcsolatos politikák meglehetősen háttérbe szorultak. Koherens diaszpóra-politikai rendszerről éppen ezért nem is beszélhetünk a 2010 előtti időszakban.

A második Orbán-kormány viszont egészen új megközelítést hozott a diaszpóra-politikában. Ez a fordulat érezhető egyrészről abban a retorikai váltásban, amely az egységes magyar nemzetről úgy beszél, mint egy olyan közösségről, amely a világon szétszóródva él, vagyis a nemzetpolitikára korábban nagyon is jellemző Kárpát-medencei perspektíva kitágításra kerül. A kormányzati tisztviselők retorikájában gyakran találkozunk azzal a fordulattal is, hogy a magyar nemzetpolitika számára minden magyar számít, lakóhelytől, sőt, a magyar nyelv tudásától függetlenül is. A diaszpóra nemzetpolitikán belüli felértékelődésének ikonikus lépése volt a Diaszpóra Tanács megalakítása 2011-ben. Ezeket a kezdeti lépéseket kiegészítik azok a célzottan a diaszpórának szóló programok, amelyek szintén 2010 után indultak. A disszertáció sorban bemutatja azokat a kezdeményezéseket és támogatási formákat, amelyek kifejezetten a diaszpórában élő magyar közösségeknek szólnak: a diaszpóra kulturális életét felpezsdíteni hivatott Körősi Csoma Sándor Programot, a diaszpóra tárgyi örökségét katalogizáló és megőrző Julianus és Mikes Kelemen Programokat, a diaszpóra „katasztereként” szolgáló Nemzeti Regisztert, illetve a különböző ifjúsági csereprogramokat és tanulmányi lehetőségeket. A programok elemzésével kiderül, hogy a magyar diaszpóra-politika milyen célok mentén szerveződik, ezáltal a dolgozat megkísérli elhelyezni a magyar modellt a diaszpóra-politika szakirodalmának elméleti keretében.

A magyar diaszpóra-politika anyaország-centrikus elemzését a dolgozat záró fejezete ellensúlyozza, amelyben empirikus kutatás eredményeként elemzésre kerül, hogy hogyan értelmezik és értékelik a magyar diaszpóra-politikát az érintett közösségek szervezeti vezetői. A diaszpóra azon intézményeinek, szervezeteinek vezetőivel készültek interjúk, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak a diaszpóra-politikát működtető magyarországi intézményekkel, és részt vesznek azokban a programokban, amelyek 2010 után indultak a diaszpóra számára. A félig-strukturált interjúk alapján kirajzolódik, hogy a magyar diaszpóra szervezetek vezetői hogyan vélekednek az anyaország és a diaszpóra kapcsolatáról, illetve az anyaország diaszpórát célzó támogatási formáiról, hogyan interpretálják a közelmúltban felerősödött anyaországi figyelmet.

Az empirikus kutatás egy olyan megközelítését adja a diaszpóra-politikának, amely nem csak a magyar esettanulmány kontextusában újszerű, hanem a diaszpóra-politika nemzetközi szakirodalmában is. Amint azt az elméleti fejezetből kiderül, a diaszpóra-politika nemzetközi kutatási irányai hangsúlyosan makro-szintűek, ezzel összefüggésben állam-centrikusak, vagyis javarészt a származási ország perspektívájából vizsgálják a diaszpóra-politikák céljait, eszközeit, eredményeit. A dolgozatban alkalmazott megközelítés azonban mind a vizsgálat szintjén, mind a vizsgálat „irányában” újszerű: a makro-szintű, származási országra koncentráló vizsgálaton túl a fogadó fél mezzo-szintű diaszpóra-politikai értelmezéseit is bemutatja. A „fogadó felet” azok a diaszpóra szervezetek, intézmények, vagy közösségek jelentik, amelyek kapcsolatban állnak a magyar kormányzati diaszpóra-politika intézményeivel, működtetőivel, és a magyar diaszpóra-politikai kezdeményezésekben részt vesznek. Az interjús kutatás alanyai olyan személyek, akik egy-egy diaszpóra intézmény, szervezet vagy egyesület munkájában (vezetésében, működtetésében) vesznek részt, így meglátásaik az általuk képviselt közösségre vonatkoztathatóak, vagyis a diaszpóra-politika mezzo-szintű vizsgálatát teszik lehetővé. A dolgozat így ötvözni tudja a bevettnek számító makro-szintű, származási országot középpontba állító kutatást a fogadó fél mezzo-szintű diaszpóra-politika értelmezésével.

 

A disszertáció védésének várható időpontja: 2018. november

 

A kutatás eredményeként eddig megjelent publikációk:

Post-Socialist Diaspora Policies: Is There a Central-European Diaspora Policy Path? HUNGARIAN JOURNAL OF MINORITY STUDIES 1:(1) pp. 89-109. (2017)

Identitásmintázatok az amerikai magyarok sokadik generációjában: A magyar birthright program résztvevőinek magyarság- és Magyarország-képe. REGIO 24:(4) pp. 140-172. (2016)

Elméleti keretek a diaszpóra-politikák vizsgálatához. KISEBBSÉGKUTATÁS 2015/2: pp. 34-49. (2015)