Találkozások - ütközések


"A déli szomszédságunkban zajló események és az ott élõ nemzetek története hosszú ideig nem került a magyarországi kutatók érdeklõdésének elõterébe, dacára közvetlen érdekeltségünknek és érintettségünknek. Az elmúlt két évtizedben ebben a vonatkozásban is komoly változás történt. Bõ két emberöltõ után ismét megindultak az alapkutatások az egykori Jugoszlávia történelmének feltárása, a délszláv állam kapcsolatrendszerének és a benne élt nemzetek múltjának a magyar tudományos közvéleménnyel való megismertetése érdekében.

E feladat elvégzéséhez az elmúlt egy évtizedben magam is igyekeztem hozzájárulni. A kötet, amelyet kezében tart az Olvasó válogatás nyolc év termésébõl. A benne helyet kapott írások a Balkán, s azon belül a szerb nemzet, még szûkebben a magyar-délszláv kapcsolatok körében születtek. Bár korábban már valamennyi tanulmány megjelent különbözõ folyóiratokban, konferencia vagy köszöntõ kötetekben, talán nem fölösleges így egybegyûjtve, tematizálva is kiadni õket.

Az egyes írások három jól elhatárolható témakörbe sorolhatók. Az elsõ részbe azok a munkák tartoznak, amelyek a magyar-jugoszláv/szerb kapcsolatok egy-egy eddig kevéssé ismert részletét igyekeznek megvilágítani. A tanulmányok második csoportját azok az írások alkotják, amelyek arról szólnak, miként látnak minket, magyarokat és az országot a Dunától és a Drávától délre. A harmadik csoport pedig azokból a munkákból áll, amelyek a szerb/délszláv külpolitikával, a Balkánt érintõ föderációs elképzelésekkel foglalkoznak."

(Részlet a szerzõ elõszavából)
 

  

Tartalomjegyzék

  • Bevezetõ

  • Elõszó    

  • Bácska-baranyai térség az I. világháború után - a szerb megszállás

  • Adalékok a magyar jóvátétel rendezésének és az 1924. évi népszövetségi kölcsön megszerzésének jugoszláv és angol vonatkozásaihoz

  • A magyar kisebbségi kérdés a magyar kormány délszláv politikájában a harmincas években

  • A kettõsbirtokosság intézménye a magyar-jugoszláv határon a két világáhború között

  • Szántó Gábor és a jugoszláviai magyar hûségmozgalom

  • Jugoszláv külpolitikai gondolkodás magyarságképe 1918-1945

  • A szerb történelemkönyvek magyarságképe a 20. század második felében

  • Az osztrák-magyar monarchia történeti képe az ezredforduló szerb történetírásában

  • Szerbia külpolitikája a századfordulón az elsõ balkán háborúig

  • A balkán összefogás gondolatának történeti fejlõdése a 20. század elsõ felében

  • Délszláv rendezési tervek és területi követelések a második világháborúban és a párizsi békekonferencián

  • A kötet írásainak elsõ megjelenése