Ukrajna színeváltozása, 1991-2008. Politikai, gazdasági, kulturális és nemzetiségi attitûdök

 

Update: A könyv bemutatója 2009. március 19-én

A hosszú önálló történelmi múlttal rendelkezõ európai országok sora 1991-ben, a Szovjetunió felbomlásával több új állammal, köztük Ukrajnával gyarapodott. Az ország lakossága a függetlenséget össznépi lelkesedéssel fogadta, úgy értelmezve a helyzetet, hogy ezáltal hirtelen egy jóléti állam polgáraivá válnak.

Ez idõ tájt az ukrán parlament eltökélten tárgyalt "Polubotok kincsérõl" – arról az aranykészletrõl, amelyet állítólag Pavel Polubotok hetman a 18. század elején helyezett el az Angol Bankban. A politika nyíltan és teljes komolysággal hirdette, hogy a felgyülemlett kamatokkal együtt „Polubotok kincsébõl” minden ukrajnai lakosra mintegy 300 ezer font jut. A kincs – ami nincs – helyett az országnak saját erejébõl kellett szembenéznie az állam- és nemzetépítés nehézségeivel, a politikai, gazdasági reformok buktatóival.

Ez a könyv az eltelt idõszakot elemzi szaktudományos szempontból, de a szélesebb olvasóközönség számára is érthetõ formában – az emlékezetpolitikától elindulva, a regionális identitásokon keresztül egészen az olyan aktuális kérdésekig, hogy vannak-e még Ukrajnában hagyományos mozik, mi jelenti ma a szórakozást az ötvenmilliós országban, mit jelent a vallásosság, ki a gazdája a földnek, jelen van-e az antiszemitizmus, mirõl szól a nagypolitika, s hogyan vesznek abban részt az ukránok, az oroszok, a tatárok, a magyarok;  továbbá, hogy mi is az a szurzsik.


Recenziók, reflexiók, háttéranyagok


 

TARTALOM

Elõszó

NEMZETIESÍTÉS ÉS POLITIKAI KULTÚRA

Andrej Portnov
Történelemírás ukrán módra. Megjegyzések a hétköznapi valóság történeti alapú átrendezéséhez

Jevhen Holovaha – Natalija Panyina
Az ukrán társadalom átalakulása. A gorbacsovi reformpolitikától a narancsos forradalomig

Jevhen Holovaha – Natalija Panyina
Az ukrán társadalom politikai kultúrája. Szociológiai felmérés és nemzetközi összehasonlító kutatás alapján

Olekszandr Sztehnij
Politikai kultúra – regionális megközelítésben. A politikai kultúra regionális eltérései mint a szociológiai kutatás tárgya

Fedinec Csilla
Parlamentarizmus Ukrajnában és a kárpátaljai magyarok

GAZDASÁGPOLITIKA ÉS NÉPESSÉGMOZGÁS

Valerij Hejec
Gazdaságpolitikai modellek és kihívások. Ukrajna jövõje az Európai Unió és az Egységes Gazdasági Térség között

Olga Kucenko
Ukrajnai gazdasági átalakulások: quo vadis?

Olena Ivanenko
Falu, parasztok és agrárreform – ukrán módra

Irina Pribitkova
Az ukrajnai munkaerõpiac migrációs potenciálja. Társadalmi körkép szociológiai felmérés alapján

Olena Brajcsevszka – Olena Malinovszka
"Nem hagyományos" emigránsok Kijevben

KULTURÁLIS MINTÁK

Anatolij Rucska – Ljudmila Szkokova
A kulturális fogyasztói szokások átalakulása a 20. és a 21. század fordulóján

Viktória Szereda
A város mint lieu de mémoire: egységes vagy megosztott emlékezet? Lemberg példája

Okszana Mihejeva
Konstruált közös emlékezet. Felejtés és az emlékezés Doneck emlékmûveinek példáján

Natalija Vasrova
Vallások és egyházak a mai Ukrajnában

Szerhij Danilov
Muzulmánok Ukrajnában

ETNOPOLITIKA UKRÁN VÁLTOZATA

Volodimir Jevtuh
Az ukrán társadalom etnikai-nemzeti sajátosságai

Volodimir Paniotto
Kszenofóbia és antiszemitizmus Ukrajnában

Larisza Aza
Kétnyelvûség Ukrajnában

Vera Arbenyina
Az oroszok Ukrajnában: társadalmi státus, közérzet, integrálódás

Okszana Sevel
A krími tatár kérdés: politika, jogalkalmazás és retorika

Kronológia