Migráció, mobilitás és akkulturáció Kanizsa mezőváros zsidó közösségében

Vezető kutató: Tamás Máté

Időtartam: 2018. szeptember–2019. június

Támogatási forrás: MTA – SYLFF

A kutatás célja és eredményei

A projekt keretében egy adott településen (Nagykanizsa) letelepült zsidó népesség demográfiai folyamataira, illetve család- és háztartásszerkezeti viszonyaira vonatkozó elemzéseket végeztem el, a következő kérdésekre keresve választ: 1.) mi jellemezte a zsidó népesség család- és háztartásszerkezeti viszonyait, illetve eltértek-e a nem zsidó népesség hasonló jellemzőitől? 2.) Hogyan oszlott meg a bevándorolt és a helyben született egyének aránya? 3.) A településre irányuló migráció mikor és milyen irányból történt? Az elemzést a Nagykanizsán letelepült zsidó népességre vonatkozó adatok alapján végeztem el, a komparativitás érdekében pedig bevontam a Pápán letelepült zsidó népességre vonatkozó adatokat is. Ezt Jakab Réka Bérlőből polgár. Pápa város zsidó közösségének társadalom- és gazdaságtörténete, 1748–1848 című könyvében található adatok tették lehetővé. Ezen a két településen jött létre ugyanis a Dunántúl két legnagyobb számú zsidó közössége. Az adatok az 1848-ban végrehajtott és a zsidó népességre vonatkozó összeírásból, az úgynevezett ’zsidóösszeírásból’ származnak. Az összeírás jelentősége, hogy viszonylag egyidőben, nagykiterjedésű régióra vonatkozó és azonos szempontok alapján elkészített adatokat tartalmaz. A Szemere Bertalan belügyminiszter által 1848. május 13-án kelt 1261. számú rendelete – a pesti zsidó népesség számbavétele után – kiterjesztette a szűken értelmezett ország (leszámítva Erdélyt és Horvátországot) területére a zsidóság összeírását. A népességösszeírás alapvető célja az 1840:XXIX. törvénycikkben foglalt lakhatási joggal kapcsolatban a lakhatási engedélyek felülvizsgálata volt. A teljes zsidó népesség regisztrálására törekvő összeírás elkészítése azonos rovatokkal rendelkező nyomtatott formulára történt. A regisztráció alapegysége a háztartás volt, ami a családfővel egy kenyéren élő teljes háznépet jelentette, tehát a háztartás minden tagját számba vették, a családtagokat és a velük élő nem házas rokonokat, illetve a szolgaszemélyzetet, alkalmazottakat is. A név szerinti összeírásban az alábbi rovatok szerepelnek: 1.) családtagok névsora, 2.) életkor, 3.) születés hely (ország, település), 4.) rendelkezett-e letelepedési engedéllyel, 5.) amennyiben nem volt letelepedési engedélye, mióta lakott az ország területén és az adott településen, 6.) kereseti mód, 7.) magaviselet, 8.) megjegyzés.

Az elemzés főbb megállapításai: az 1848-ban végrehajtott és a zsidó népességre vonatkozó összeírás adatai szerint Nagykanizsa teljes zsidó népessége 1704 fő (az összlakossághoz viszonyítva kb. 17%) volt, akik összesen 371 háztartásban éltek, míg Pápa teljes zsidó népessége 2962 fő (az összlakossághoz viszonyítva kb. 24%), 609 háztartásban. A zsidó népesség család- és háztartásszerkezeti jellemzői megfeleltek a nem zsidó népesség hasonló jellemzőinek. A fiatal korosztály (30 év alattiak) kiugróan magas aránya (a teljes zsidó népesség közel 70%-a) mutatható ki, ami megfelelt a demográfiai átmenet időszakát megelőző korszerkezeti attribútumoknak. A háztartások átlagos nagysága a zsidó népesség esetében is kevéssel az átlagos 5 fő alatti értéke és az egyszerű családi háztartások túlsúlya (Nagykanizsán több mint 91%, Pápán pedig közel 84%) jeleníthető meg. A nemek szerinti megoszlásban eltérés mutatható ki: míg Nagykanizsán férfitöbblet (1,40%-os), addig Pápán nőtöbblet (3,74%-os) mutatható ki. A közép- és időskorú férfiak többlete a korosztályok nő tagjaihoz képest azonban mindkét település zsidó népességére vonatkozóan ábrázolható, ami az iparosodás előtti népesedési viszonyokra volt jellemző. A házasodási szokások vizsgálata alapján mindkét település zsidó népességére vonatkozóan megállapítható, hogy az askenázi zsidó népesség inkább a nyugati mintát követte, ahol a lányok 20 éves koruk felett házasodtak. A teljes zsidó népesség közel 80%-a helyben született Nagykanizsán és Pápán, és alig több mint 20%-át tették ki azok, akik bevándoroltak az adott településre. A migráció irányával kapcsolatban megállapítható, hogy a bevándorlók nagyrésze az adott (Nagykanizsa esetén Zala, Pápa esetén pedig Veszprém) vármegyéből vagy pedig az azzal szomszédos vármegyékből érkezett. Az 1820–1830-as években egy erőteljes bevándorlás figyelhető meg, a helyben született fiatal korcsoportot tekintve azonban az állapítható meg, hogy a bevándorláshoz viszonyítva inkább a népesség reprodukciójából adódóan nőtt a zsidó népességszám mindkét településen.